Ne hagyjuk, hogy a sport túl korán teher legyen!

"Nekem csak az a fontos, hogy mozogjon és jól érezze magát."
"Én így is, úgy is büszke vagyok rá, mindegy, milyen eredményt ér el."
"Gyerekként még csak élvezze a versenyzést, nincs tét."

Ilyen és ehhez hasonló mondatok gyakran hangzanak el szülők és edzők szájából, amikor fiatal sportolókról van szó. Ám ahogy telik az idő, és kiderül, hogy egy gyermek tehetséges, a kezdeti játékosság és öröm gyakran háttérbe szorul. A sport már nem csupán a mozgás szeretetéről vagy az egészséges életmódról szól, hanem fokozatosan a teljesítmény, az eredmények és az elvárások világává válik.

• Hogyan éli meg ezt egy gyermek?

• Hogyan és miért válik a sport munkává számára?

• Hogyan támogathatjuk őket úgy, hogy ne égjenek ki, hanem hosszú távon is örömüket leljék a sportban?

• A sikeres norvég példa

1. Hogyan éli meg a gyermek, amikor a sport örömforrásból elvárásokkal teli tevékenységgé válik?

A sport kezdetben egy örömforrás a gyerekek számára. Egy hely, ahol felszabadultan mozoghatnak, játszhatnak, barátokat szerezhetnek, új dolgokat tanulhatnak, és hétről hétre tapasztalhatják saját fejlődésüket. Ez az, ami kezdetben motiválja őket, nem az eredmény, nem az elvárások, hanem az élmény maga. Ez az, amiért szívesen mennek edzésre, még akkor is, ha közben a kortársaik épp máshol szórakoznak.

Már önmagában nagy dolog egy kisiskolástól, hogy nap mint nap eljár edzeni. Az edzés ugyanis nem csupán egy hely, ahol szabadon mozoghat, hanem egy fegyelmezett környezet, ahol figyelni kell, alkalmazkodni kell az edző utasításaihoz, koncentrálni kell, és teljesíteni kell. De egy ponton túl az, ami addig csak az örömről szólt és játék volt, munkává válik.

Mi a különbség a játék és a munka között?

A játékot azért csináljuk, mert élvezzük. Az hajt minket, hogy kíváncsiak vagyunk, hogy próbálkozni akarunk, hogy szeretnénk egyre ügyesebbek lenni benne. Már egészen kis korban megfigyelhető ez: egy baba újra és újra ledobja a játékát, mert kíváncsi, mi fog történni. Óvodás korban már megjelenik a versenyszellem, de ekkor még csak azért akar versenyezni, mert jó érzés próbára tenni magát. Ha veszít, lehet, hogy mérgelődik, de másnap újra játszani akar. A játék lényege az, hogy nem az eredmény számít, hanem maga a folyamat ad örömet.

A munkát ezzel szemben nem feltétlenül belső motiváció hajtja. A felnőttek azért dolgoznak, mert kell, mert pénzt keresnek vele, mert a külső környezet elvárja tőlük. Ideális esetben a munka bizonyos részeit is lehet élvezni, de alapvetően a munkát, a játékkal szemben, nem a belső kíváncsiság vagy belső motiváció táplálja.

Mikor válik a sport munkává a gyermek számára?

Sajnos a sport is könnyen átfordulhat munkává, ha már nem a belső motivációról szól, hanem külső elvárásokról: az edzők elvárásairól, a szülők reményeiről, a versenyeredményekről. Egy gyerek pedig (még 18 éves korban sem) nem áll készen arra, hogy dolgozzon. Nem áll készen arra, hogy az iskola után minden szabadidejét egy olyan tevékenységre áldozza, amit már nem saját maga miatt akar csinálni, hanem csak mások várják el tőle, hogy csinálja.

És ilyenkor sokan inkább abbahagyják. Nem azért, mert nem szeretik a sportot. Hanem azért, mert már nem a játékról, már nem örömről szól, hanem a kötelezettségről.

Pedig ha a sport, az edzés sokáig adná azt a felszabadult érzést, amit a kezdetekben adott, akkor a gyerekek nem csak tovább maradnának benne, hanem hosszú távon is eredményesebbek lennének, és nem égnének ki idő előtt.

Számos tényező hozzájárulhat ahhoz, hogy a sport egy idő után terhessé, és inkább munkává váljon a gyermek számára. A sport egy olyan terület, ahol a külső elvárások könnyen felülírhatják a kezdeti örömet, és sokszor maguk a szereplők sem veszik észre, hogyan változik a kezdeti "Csak érezze jól magát" attitűd eredményekre és teljesítményre fókuszáló hozzáállássá.

Nézzük meg, hogyan hatnak a folyamatban érintett, gyermekek számára legfontosabb szereplők:

Edzők:

Az edzők munkáját legtöbbször tanítványaik elért eredményeiben mérik. Mivel az ő teljesítményüket a versenyekről hozott érmek és a bajnoki helyezések határozzák meg, nem meglepő, hogy a kezdeti játékos, szórakoztató szemlélet helyét egyre inkább a magas elvárások veszik át. Az edzők vállán nehezedő nyomás előbb-utóbb a gyerekeken is érződik, akik fokozatosan észlelik, hogy a sport élvezetéről a hangsúly áthelyeződik a teljesítményre. A edzések hangulatán egyre jobban érződik az edzői elvárásoknak való megfelelés, a felszabadultság helyét átveszi a teljesítmény vágy, ami később könnyen fordulhat teljesítménykényszerbe és szorongás érzéshez is vezethet. Ez a légkör már sokkal inkább hasonlít egy nyomasztó munkahelyi légkörhöz, ahol napról napra teljesíteni kell, mintsem a korábbi évek edzéseihez, ahol játék volt még a győzelem vagy vereség is.

Szülők:

A szülők természetes módon egy idő után érzelmileg is bevonódnak a gyermekük sportjába, hiszen ki ne szeretné látni a gyermekét győzni? Ez az érzelmi bevonódás egyrészt ösztönzőleg hat, hiszen a gyermek érzi, hogy amit csinál, az fontos, és ha jól teljesít, örömet szerez a szüleinek. Másrészt sajnos gyakran oda vezet, hogy a sport már nem csak a gyermek őszinte szórakozásáról szól, hanem egy olyan külső elvárásnak való megfelelésről, amit a szülők elismerése motivál. A gyermekek egyik legfőbb vágya, hogy megfeleljenek a szüleiknek. Ha úgy érzik, hogy ezt a sportban való sikeres teljesítménnyel érhetik el, a szülők elvárásai súlyos terhet jelenthetnek számukra. Ez a teher pedig szempillantás alatt elveszi a sport, mint örömforrás érzését, s a "Megmutatom a szüleimnek, hogy én vagyok a legjobb", "Azt akarom, hogy büszkék legyenek rám a szüleim" gondolatok kerülnek a figyelembe középpontjába és nehezednek súlyként a gyermek vállaira.

Kortársak:

A barátok más tevékenységei, mint a szórakozás, moziba járás vagy egyéb közösségi élmények, arra ösztönözhetik a gyerekeket, hogy az edzéseket kötelező munkaként éljék meg, ami elveszi tőlük a szabadidőt és a szórakozást. Míg kortársaik szabadon élvezhetik a közösségi eseményeket, a sportoló gyermek kemény edzéseken vesz részt. A kimaradás érzése tovább erősödhet, amikor a gyermek hallja, ahogy osztálytársai a közös élményeikről mesélnek, amikből ő kimaradt, így könnyen kiszorulhat a beszélgetésekből is. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a sport és az edzések egyre inkább kötelezettséggé válnak, és a gyermek választás elé kerül: barátok és szórakozás vagy edzések és versenyek.

A fent említett tényezők mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek ideje korán abbahagyják a sportot, azt a sportot, amit pár évvel korábban imádtak és élvezettel csinálták.

3. Mit tehetünk azért, hogy ez ne így legyen?

Ahhoz, hogy a sport a gyermek életének része legyen hosszú távon is, elengedhetetlen, hogy az edzések valóban örömet okozzanak számára, és élvezzék, amit csinálnak.

A belső motiváció az alapja mindennek, hiszen ha gyermek azt érzi, hogy ő önmagáért csinálja, nem a szülői vagy edzői elvárások miatt, akkor nem tesz magára plusz terhet és nem fogja csalódásként megélni azt sem, hogy más élményekből kimarad, hiszen maga a sport fogja számára az élményt okozni.

A belső motiváció fenntartásához pedig egy alapvetően támogató környezet szükséges, ahol a szülők és edzők pozitívan, biztatóan és türelmesen állnak a gyermekekhez.

A legfontosabb tényezők, amik segítik a támogató környezet kialakítását és ezzel a belső motiváció fenntartását:

• A gyermek választása: Hagyjuk, hogy a gyermek maga válassza ki azt a sportágat, amit szívesen űz. Ne azt nézzük, hogy a fizikai adottságainak és képességeinek melyik sport passzol a legjobban, hanem ismertessük meg a lehetőségekkel és hagyjuk szabadon dönteni. Ha a gyermek nem érez kötődést az adott sporthoz, akkor nehezen fogja élvezni, és a motivációja is csökkenhet. Ha viszont egy olyan sportágat választhat, ami valóban érdekli, akkor sokkal nagyobb eséllyel talál örömet benne hosszú távon is.

• Teljesítménycélok: A gyermekek hajlamosak csak eredményekben gondolkodni, mint például a versenyek megnyerése, érmek szerzése. Azonban sokkal többet segíthetünk, ha megtanítjuk nekik, hogyan tűzzenek ki teljesítménycélokat, amelyek személyes fejlődésükhöz kapcsolódnak. Például, ha egy gyermek azt tűzi ki célul, hogy javítson a saját sebességén, erőnlétén, vagy ügyességén, akkor a céljai közvetlenül tőle függnek, és ezek elérésével ő maga is egyértelmű fejlődést láthat. Ezáltal olyan sikerélményeket tapasztalhat meg, amelyek erősítik önbizalmát és elmélyítik saját magába vetette hitét, azt, hogy ő képes megcsinálni a maga elé kitűzött célt.

• Reális célok kitűzése: A gyermekek fantáziája szinte határtalan, ami egy csodálatos tulajdonság, de a sportban elengedhetetlen, hogy megtanuljanak reális, elérhető célokat kitűzni. Egy túlzottan nagy elvárás könnyen frusztrációhoz és motivációvesztéshez vezethet. Ne törjük le álmaikat, ha az olimpiai arany a vágyott cél, akkor legyen ez a hosszútávú cél és ehhez segítsünk nekik kijelölni rövidtávú reális célokat, melyeket időközönként közösen értékeljünk újra és rugalmasan változtassuk, ha szükséges.

• Pozitív visszajelzések: A pozitív visszajelzések komoly hatással vannak a gyermekek önbizalmára és motivációjára. Fontos, hogy ezek a visszajelzések ne csak az eredményekre fókuszáljanak, hanem az apró lépésekre és erőfeszítésekre is. Például, ha egy gyermek lemondott egy buliról, hogy másnap frissen tudjon versenyezni, az nem magától értetődő, hanem óriási lemondás a részéről és komoly elkötelezettséget mutat. Ezt érdemes elismerni, akár szavakban, akár egy kis figyelmes gesztussal. Az ilyen elismerés segít a gyermeknek abban, hogy megértse, a szorgalom és az elkötelezettség is értékes, nem csak az eredmények miatt vagyunk rá büszkék.

• Nyitott kommunikáció: Fontos, hogy a gyermek szabadon kifejezhesse érzéseit és gondolatait a sporttal kapcsolatban. A szülők és edzők bátoríthatják őket arra, hogy bárminemű félelmeiket, aggályaikat vagy örömeiket megosszák. A nyitott kommunikáció segít abban, hogy a gyermekek ne érezzék magukat elhanyagoltnak vagy nyomás alatt, és könnyebben megbirkózhassanak a kihívásokkal. Például, ha egy gyermek a verseny előtt nagyon izgul, fontos, hogy valaki meghallgassa őt, és megnyugtassa, hogy minden rendben lesz, függetlenül az eredménytől. Ez a fajta nyitottság nemcsak a sportban, hanem az élet egyéb területein is segíti a gyermekek fejlődését.

• Kiegyensúlyozott időbeosztás: A sport fontos része a gyermek életének, de elengedhetetlen, hogy a szabadidős tevékenységek és a családi programok is helyet kapjanak. A kiegyensúlyozott időbeosztás segít abban, hogy a sport ne váljon terhessé vagy stresszforrássá. Ha a gyermeknek lehetősége van kikapcsolódni, szórakozni a barátaival, és időt tölteni a családjával, akkor a sport még inkább élvezetesebb és fenntarthatóbb marad. Például, ha a gyermek rendszeresen edz, de egy szerdai napon osztálytársai egy különleges programra mennek, ahová ő is szívesen elmenne, akkor az edzővel egyeztetve, a versenynaptárt figyelembe véve érdemes megadni neki a lehetőséget, hogy részt vegyen rajta. Egy ilyen délutáni feltöltődés lelkileg gyakran többet segít, mint amit az edzés kihagyása okoz. Ha a szabadidős programok is részét képezik életének, nem fogja úgy megélni az edzéseket, mint teher és korlátot jelentő dolog az életében.

4. A sikeres norvég példa

Norvégia sportteljesítménye kiemelkedő, elsősorban a téli sportok terén. Az ország a 2022-es téli olimpián az éremtáblázat élén végzett, összesen 18 aranyérmet szerezve. Norvégia azonban nemcsak az érmek számában jár az élen, hanem a gyermekek sportolásának védelmében is. Az elsők között vezettek be átfogó szabályozásokat a fiatal sportolók számára, amelyeket 2007-ben fogadtak el, és azóta is követnek.

Ez a szabályrendszer a 12 év alatti gyermekek sportolási jogait határozza meg, valamint előírja, hogy az edzőknek és egyesületeknek milyen irányelveket kell betartaniuk. A legfontosabb előírások a következők:

12 éves kor alatt:

• Nincsenek nemzeti bajnokságok és ranglisták.

• A gyerekek nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken, Európa- és világbajnokságokon.

• Annyit edzhetnek, amennyit szeretnének.

• Több sportágat is kipróbálhatnak és párhuzamosan űzhetnek.

És egy idézet belőle: "A sportolás során a gyermekek számára barátságos, biztonságos környezetet kell biztosítani, ahol lehetőségük van új dolgokat kipróbálni és ahol nem kell félniük a hibázástól."

A norvég gyermekjogi sporttörvények sikerességét jól mutatja, hogy az országban a 12 év alatti gyermekek 93%-a szervezett keretek között sportol egyesületekben.

Ne akarjunk verseny- és élsportolót nevelni idejekorán a gyerekekből

A sportnak alapvetően szórakoztatónak és élménydúsnak kell lennie, különösen a gyerekek számára. Fontos, hogy a sport és az edzések örömet adjanak, és ne váljanak stressz forrásává, hiszen ez a legjobb módja annak, hogy a gyerekek hosszú távon motiváltak maradjanak. Még akkor is, ha versenysportolókat szeretnénk nevelni, elengedhetetlen, hogy a gyerekek élvezzék, amit csinálnak. Ha élményként élik meg a sportot, szeretnek lejárni edzésekre, sokkal nagyobb valószínűséggel maradnak elkötelezettek és kitartóak hosszú távon.

Sajnos túl sok tehetséges fiatal hagyja abba a sportot idő előtt, mert a korai túlzott nyomás, az elvárások és a teljesítménycentrikus hozzáállás túl korán túl sok stresszt okoz számukra. Az edzők, szülők és mentális felkészítést segítő szakemberek szerepe kulcsfontosságú abban, hogy a sport gyermekkorban az örömforrása maradhasson és ne váljon munkává.

Ha sikerül fenntartani ezt a pozitív, támogató környezetet, akkor a gyerekek képesek lesznek kihozni magukból a legjobbat, és ami még fontosabb, nem fogják idő előtt abbahagyni a sportot, melyből nem csak ők, de az egyesületek, szövetségek is profitálnak hosszú távon.